Balaton küzd, lélegzik, él, mozog.



Mosonyi Szabolcs és alkotótársa, Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer legújabb természetfilmje, a Vad Balaton, négy évszakon át mutatja be Magyarország legnagyobb tavának élővilágát, valamint a Balaton keletkezésével is megismerteti a nézőt.

A Vad Balaton a Vad Magyarország, a Vad Szigetköz és a Vad Kunság című filmek sorát folytatja. A sorozat célja, hogy felkeltse a nézők érdeklődését a legszebb magyar tájak iránt, hogy személyesen is ellátogassanak a mozivásznon megelevenedő vidékekre.

A film összekapcsolja a geológiát a vadvilággal. Koncepciójuk volt, hogy a szokásos természetfilmes idővonalon haladva az évszakokat követik végig, míg a földtörténeti korban visszafelé haladnak az időben. A film elején mutatják be a berkeket (mocsaras, elzárt, lassan feltöltődő öböl), amelyek néhány száz évvel ezelőtt alakultak ki. De százezer-millió éveket visszafelé haladva az időben jelennek meg a filmben többek között a vulkánok, a Pannon-tó üledékei, később pedig az ősóceán maradványai. Egy-egy állatfaj bemutatását is a geológiához kapcsolták, így kerültek a filmbe például a bazaltsziklákon költő hollók is.

Balaton küzd, lélegzik, él, mozog. Minden évszakban más arcát mutatja, és a környezete is mindig változik. Egyszerűen: csodaszép!