Azt az illatot nem lehet elfelejteni!



Színesek, illatosak, lazán elhelyezettek, többnyire nem tervezettek, mégis a megérzésre és tapasztalatra alapozott ültetés mindig elragadóan kedves látványt nyújtott.Ilyen volt a nagymamák kertje.
Szívesen csereberéltek, de a sok kerti és egyéb tennivaló mellett azokat a virágokat részesítették előnyben amelyek minimális ellátást igényeltek.

Nárcisz: őshonos Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában. Szinte a lelkünk is felvidul, amint meglátjuk tavasszal a bókoló napsárga illatos nárciszokat a kertekben. Nem hiába, hiszen ez a virág már a jó időt és a napsütést jelzik felénk. Számtalan nárcisz közül választhatunk, hiszen több, mint tízezer nárcisz fajta létezik.

Tulipán:  bárhol járunk hazánkban, mindenhol fellelhető ez a csodaszép, számtalan színben pompázó növény. Igazi magyar jellegzetesség, bár tudomásul kell vennünk, hogy nem tőlünk ered. Közép- és Belső Ázsia vidékéről (Perzsia) származik, nevének jelentése fejfedő, turbán (a tuliban szóból), utalva a virággal való hasonlatosságra.

Gyöngyvirág: mint a gyógynövényt ültették a középkorban, később azonban mennyei illata miatt szerették. Évről évre terjed így minden tavasszal igazi ajándékot jelentett a háziaknak.

Írisz: igen sok színben pompázik és turbánra vagy koronára emlékeztető kinézete nemes megjelenést kölcsönöz a virágnak tavasz végén. Nem kifejezetten igényes növény, így azok számára is jó választás, akiknek nincs sok idejük a virágaikkal foglalkozni.

 Szívvirág: Ázsiában honos, nálunk a 19. század közepén vált népszerűvé. Hazánkban  szinte minden kertben megtalálható volt, hiszen gondozása és ültetése is egyszerű és évről évre szaporodik. Kora tavasszal romantikus hangulatot varázsol a kertbe.

Gyűszűvirág: különböző vadvirágokkal együtt ültetve nagyon szépen mutat virágágyakban és természetszerű kiültetésekben egyaránt. Fagytűrő, 60-120 cm magas, több színben is választható. Lehet évelőként is nevelni, ha a virágzás végén tőből kivágjuk a virágszárakat. Így akár 5 évig is elél.

Harangvirág: a lenyűgöző kétéves, Canterbury harang már termesztik évszázadok Franciaországban, Olaszországban és Angliában. Ők hozták Amerikába a korai telepesek. Májusban és júniusban, harang alakú virágok alkotják.

Rózsa: nincs nagymama kertje rózsa nélkül. A legnépszerűbb dísznövény, már az ókortól nagyra értékelik. Minden kertben, a klasszikustól a modernig, a nagyban vagy a kicsiben, találni helyet a rózsák számára. Ápolásuk egyszerű, és sokféle színben, illattal és formában kaphatóak: igazi élvezet az érzékeinek! Egy futórózsa a falfelületre vagy pergolára futtatva, egy kerti út mentén ültetett törzses rózsa, egy bokorrózsa; mindegyik csodaszép.

Szarkaláb : ahány szarkaláb, annyiféle! Persze nem a szem körüli ráncok sokféleségére gondoljunk, hanem azokra a növényekre, amelyeket szarkaláb névvel illet a magyar nyelv. És ezeket a növényeket mind szeretik is, ültetik is! Május végétől a nyár közepéig virágzik.  Sokféle kék, lila és rózsaszín virága egyszerű és telt virágú kerti hibridje van forgalomban. Mivel a magasra nő, a legjobb ha kerítés elé ültetjük.

Liliom: népszerűségüket mi sem mutatja jobban, mint, hogy a középkorban a liliom lett a Bourbon ház jelképe. A télálló, főként nyáron virágzó hagymás a színes és sokszor nagyon illatos virágjaiért a kertek kiemelkedő növénye, mely napfényt vagy félárnyékot kedveli. Bárhol képes kibontakoztatni a szépségét, akár önmagukban kis csoportba ültetve, vagy évelők között, esetleg sövény vagy örökzöld fás szárúak előtt.

Mályvarózsa:  régóta kedvelt dísz- és gyógynövény, a hagyományos falusi kertek növénye. Miután a két méter magasságot is eléri, és a szél sem tesz kárt benne, ideális virágos sövény. Élő virágfüggönye jótékonyan takarja a kerítést, takarja el a kevésbé mutatós melléképületeket. A mutatós virágú hibridek vágott virágnak is kiválóak. Virágai élelmiszerfestékek.

Margaréta:  egyszerűek, mégis kifinomultak, egyike a leggyönyörűbb virágoknak. A margaréták vidámságot, egyszerűséget és bőséget sugároznak. Eredeti angolszász nevének (daisy) jelentése „a nap szeme”. Azért hívják így, mert ez a virág hajnalban nyílik, amikor még alig kezdődött el a nap. Könnyű termeszteni, mert szívós évelők.

Kardvirág: Dúsan virágzó nagytermetű növény, karózást igényel. Erős száron lévő virágai tölcsérformát alkotnak, fürtben sorakoznak és alulról felfelé nyílnak. A kardvirág tavasztól őszig virágzik, úgy, hogy amikor az új virágszirmok nyílnak, a régiek elszáradnak. Rengeteg színárnyalata van, a kéken és feketén kívül. A növény nem télálló, ezért a gumókat a fagyok előtt fel kell szedni és hűvös helyen kell teleltetni. A hagymagumók színe barna melyek rostos hártyákba burkolóznak.

Tubarózsa:  Közepes magasságú, fél méternél nem magasabb, a téli fagyokra érzékeny. Virágozni a nyár második felében kezd, a virágok színe fehér, kellemes, balzsamos  illattal, melyet különösen éjszaka áraszt. A virágok hosszú szárakon helyezkednek el, a virág szálán számos tölcsérforma, görbült csövű virág található, ami alkalmassá teszi vágott virágként, csokrok, virágdíszek készítésére is a tubarózsát. A tubarózsa virágai körülbelül egy hónapig virágoznak, kertünk kiemelkedő díszeként.

Őszirózsa: Rengetek fajtája létezik, így mérete, színe és gondozásának módja is függhet attól, hogy melyiket választjuk a kertünk díszeként, mivel a 20 cm-es nagyságtól egészen az 1 m magasságra megnövő fajtáját is beszerezhetjük a különböző kertészetekből.

Viola: A nyári viola fürtöt formázó illatos virágai, piros, rózsaszín, sárga, lila és fehér színben pompáznak. Kb. 40 cm-es növény. A nyári viola fényigényes növény, ezért bátran ültethetjük olyan napos helyre, ahol semleges kémhatású talajt tudunk biztosítani számára, mely jó vízáteresztő képességű.

Ibolya

Árvácska