Tihany
A Balaton – Közép- Európa legnagyobb sekély vizű tava – tektonikai süllyedésekkel keletkezett, mintegy 25 ezer évvel ezelött. Ebbe nyúlik be a Tihanyi- félsziget, amely a tavat két medencére osztja.
A geológiai érdekességek mellett a ritka növények és állatok élőhelye is a félsziget, amit 1952-ben tájvédelmi körzetté nyilvánítottak. A félsziget területén feltárt régészeti leletek igazolják, hogy azt már az őskor óta emberek lakták. A bronzkor, a vaskor és a római kor népei különösen kedvelték ezt a víztől védet helyet.
A rómaiak Lacus Pelsonak nevezték a Balatont, amelyben Tihanynál vízi átkelő hely is volt. A középkorban történt a mai Tihany település ősének a megalapítása, amikor 1055-ben I. András király itt építette meg a királyi család temetkezőhelyét és föléje monostort, amelybe bencés szerzeteseket telepített. Ezzel vette kezdetét a bencés apátság élete.
Tihany nem csak a Balaton, de Magyarország gyöngyszeme is, az 1960- as évek óta hazai és külföldi turisták által tömegesen látogatott hely. Vonzereje elsősorban az apátsághoz kapcsolódó történelmi és kulturális emlékek, valamint az egyedülálló természeti környezet ötvözve a Balaton kínálta felüdüléssel.
Babócsai Basa-kert tanösvény
A tanösvény a növénytani és kultúrtörténeti értékei miatt 1977 óta védett Babócsai Basa- kert Természetvédelmi Területen található.
A terület nevezetessége a csillagos nárcisz (Narcissus stellaris) alkotta nárcisz-mező, amelynek látványa virágzáskor (április-május fordulóján) különleges élményt jelent. A nárciszok jelenléte a hagyomány szerint a török időkből ered: a babócsai várat ostromló török pasa egyik felesége ültette a növényeket a területre. Jelenleg e védett növénynek itt található a legnagyobb állománya hazánkban.
Akik nem a nárciszok virágzása idején látogatnak ide, nem maradnak látnivaló nélkül, mert a területen érdekes kultúrtörténeti emlékek is fennmaradtak: a régészeti feltárások nyomán egy Árpád-kori templom, valamint a török korból többek között egy fürdő maradványai kerültek napvilágra a területen, illetve annak közelében.
Visegrád
Visegrád több mint ezer esztendeje a magyar és az európai történelem egyik kiemelkedő helye. A Dunakanyar szívében elterülő város neve egy 1009. évben kiadott Szent István kori oklevélben jelenik meg először, de már a rómaiak erődöt emeltek itt, a mai Sibrik-domb területén. A XXI. században a híres Királyi Palota az Európai Örökség címet viseli, a várost övező csodás erdőség pedig az egyik legszebb hazai Nemzeti Park része lett.
Visegrád az élő középkor városa, ahol ma is intőn vigyáz ránk régmúlt királyaink szelleme, és ahol a Duna csendje, a palota zenéje, a lovagi tornák izgalma, az erdő örök ünnepe kiemel az önmagáról megfeledkezett világból.
Visegrádot a múlt és a természet szerves együttélése teszi nemzeti történelmünk különleges emlékhelyévé és a Dunakanyar Európa-szerte ismert idegenforgalmi centrumává.
Arlói-tó
Arló község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén a Hódos-patak völgyében fekszik. Fő nevezetessége a tó, mely a 338 méter magas Csahó-hegy déli oldalának megcsúszása következtében keletkezett: egy 300 méternél is hosszabb 50-60 méteres függőleges szakadásfal mentén csúszott meg az a homoktömeg, amely elzárta a Szohony-patak völgyét. Annak vize így feltöltötte a kialakult mélyedést, létrehozva a páratlan szépségű Arlói-tavat.
A Suvadás liget – ahol a tó található – egy geológiai kifejezésből ered, a suvadás ugyanis egyszerűen földcsuszamlást jelent, amikor a vastag homokréteg rendszerint vékonyabb agyag- és márgarétegekkel keveredik. Ez adja a hely különlegességét is, ugyanis egész Európában összesen két ilyen tó van: az Arlói- és az erdélyi Gyilkos-tó.
A tó partján napjainkra pihenőházak és horgásztanyák sora épült fel, extracsendes, háborítatlan helyen. A mint egy 10 hektáros tó a környék horgászparadicsoma, a a tó felett magasodó hegy természetjárók kedvelt célpontja, ahonnan, a tó körüli táj szépségében gyönyörködhetünk. Csodás hegyek veszik körül, északról az Aggteleki-, délről a Bükki Nemzeti Park közelében, egy lépésnyire a Gyepes-völgy vadregényes hajlataitól. A táj gazdag növény- és madárritkaságokban.
Pannonhalma
Pannonhalma, a Bencés Főapátság tövében épült 3600 lakosú város gyökerei a római korig vezethető vissza. Honfoglaló őseink kereszténységet ismerő avar, szláv és bajor szállásokat találnak itt. A X. században már magyar szállásváltó fejedelmek udvarháza áll a domboldalon. 996-ban missziós bencés szerzetesek telepednek meg a dombtetőn, s későbbiekben ez határozza meg a település fejlődését. Kezdetben „Pannonia” néven udvari népek, szőlő és kézművesek lakóhelye, de a XII. században „Alsok” névvel már nagyobb villa és vásároshelyként tartják számon, írja a település honlapja.
A középkor végére népes várossá fejlődik, s neve ekkortól a kolostor templomának védőszentje után “Szentmárton”. Az 1500-as évek elején végvárrá alakított kolostor falainál kiépül az iparosok, kereskedők negyede, a Váralja. A török időkben a lakosság hol behódol, hol elmenekül, végül a város elpusztul. A XVIII. század az újraépítés kora: németek és szlávok költöznek a magyar lakosok mellé, a faluképben már megjelennek a gazdálkodás első jelei (pl: a még ma is álló majorépületek).
A XIX. században a gazdagodó mezőváros járási székhely, közlekedési csomópont, széleskörű kézműiparral, kereskedelmi hálózattal, kisebb üzemekkel.
2000-ben a település városi rangot kapott, így kistérségi szerepe is megnőtt. A városban számos étterem, panzió és kemping várja az idelátogató vendégeket. A Pannonhalmát körülölelő dombok csodálatos tölgy- és cserfa erdei a kerékpáros és a bakancsos turizmus kedvelőinek kínálnak felejthetetlen élményeket.
Nagykörű
Napjainkban a legtöbben azért látogatják a falut, mert lágy, dimbes-dombos lankáival teljes mértékben eltér a szokásos magyar alföldi táj képétől. Magyarország cseresznyéskertje, ahol a hagyomány a modern világgal ötvöződik, írja a település honlapja.
Nagykörű sokszínű falu. A Tisza itt valóban szőke, attól kezdve, hogy visszaszállt medrébe az áradó folyó. De ha az égi színek változását követve a víz néha mélykékre vagy acélszürkére vált is, a parti homok aranyló szőkesége a hóig megmarad. Kevés helyen lelni annyiféle zöldet az Alföldön, mint errefelé. A tavaszodó gátoldalak harsány fűzöldje felejthetetlen. A füzek zöldessárga, áttetsző fátyla olyan színélmény, amelyért visszatér a szépet szerető ember. A falu egyszerre természet- és emberközeli, a gát alatt szellőfutamok borzolják a kiöntés kék vizét. Benne a templom tornya tükröződik.
Magyarország cseresznyéskertje bőséges terméssel várja a kirándulókat. A cseresznyés minden évszakban egyaránt vonzó. A téli naplemente felejthetetlen látvány a cseresznyéskert valamelyik magasabb pontjáról, tavasszal hintón járhatják be a vendégek a virágpompába öltözött gyümölcsöst, nyáron roskadoznak a fák a világ egyetlen szív alakú gyümölcse, a cseresznye tűz piros termése alatt, és az ősz mesés színekkel festi be a kerteket.
Kámoni Arborétum
A Kámoni Arborétum alapítója dr. Saághy Istvánt tekintik, mert ő kezdte el az egzotikus fák és cserjék tudatos gyűjtését, megfigyelését és szaporítását.
Az első fákat az Öregparkban azonban az édesapja, Sághy Mihály(nevét fiától eltérően írta) ültette a korábbi kiskastély köré az 1860-as években. Elismert méhészként elsősorban mézelő növényeket telepített kastélya köré, és fiába oltotta a növények, fák szeretetét. A mézelők mellett főleg a fenyőféléket kedvelte, melyekből nem csak Kámonban, hanem a jápláni birtokon (Felsőcsatár és Nárai között) is többet ültetett. A jáplánpusztai liget megmaradt mamutfenyői és óriástujái 2014 óta helyi védettséget élveznek.
Saághy István az 1890-es évek elejétől több mint 50 évig alakította szenvedéllyel és nagy tudással arborétumát. Állandó kertésze sem volt. A növényeket maga szerezte be, nevelte, vetette, oltotta, dugványozta üvegházában és csemetekertjében.
A Kámoni Arborétum ma Pannónia legszebb gyűjteményes kertje különleges gyűjteményi egységekkel, mint pl. a 300 fajtából és 3000 darabból álló rododendron gyűjtemény, a több mint 100 fajtát számláló magnólia vagy a hasonlóan gazdag japánjuhar gyűjtemény.
Ipolytarnóci Ősmaradványok
Budapesttől 140 kilométerre található kontinensünk egyik legösszetettebb és látványosan kiépített ősmaradvány-lelőhelye, az Ipolytarnóci Ősmaradványok, olvasható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Az 1944-ben védetté nyilvánított világhírű természetvédelmi terület földtani örökségünk gyöngyszeme, egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa által elpusztított ősvilág páratlan gazdagságú lelőhelye.
A terület legfontosabb ősmaradványai a cápafogak, kövesedett fák, levéllenyomatok és az ősállati lábnyomok. Kiemelkedő természeti értéke miatt 1995-ben Európa Diplomával tüntették ki, 2000-ben pedig felvették az UNESCO Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékébe. Miocén Parkja a 2015-ben UNESCO kategóriássá vált Novohrad-Nógrád Geopark beléptető kapuja.
Hármashatár-hegy
A Hármashatár-hegy (495 m) a Budai-hegység egyik legjellegzetesebb hegye, szigetként emelkedik ki környezetéből, szinte az egész városból látható, jól beazonosítható a gerincén magasodó számtalan adótoronyról.
A hegy rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, kopár tetejéről elképesztően csodás a kilátás a városra, a Dunára, az egész Budai-hegységet be lehet látni, de a Pilis, sőt a Mátra és a Börzsöny vonulatai is láthatók jó időben.
A Hármashatár-hegy keleti oldalán kiugró, 394 m magas hármas dolomitrög a Tábor-hegy. A hegy nevének eredetét többféleképp magyarázzák. Van, aki szerint a közeli római légióstábor adta a nevet, mások viszont azt állítják, hogy a Buda visszafoglalásakor itt felállított katonai tábor (Lagerberg) a névadó. Oldalában nyílik a 162 m hosszú Tábor-hegyi-barlang, mely előtt kilátóteraszt képeztek ki.
Szentendre
Magyarországon, a Dunakanyar kapujában, a környező dombok és hegyek, és az előttük hömpölygő folyó festői keretében, gyönyörű természeti környezetben található kisváros Szentendre.
A gazdag múltú település természet adta képét méltón, egyben sajátosan egészítik ki az emberi kéz alkotásai: a kanyargós keskeny macskaköves utcácskák, a szűk sikátorok, a szorosan összesimuló belvárosi apró házak és a finom vonalú barokk templomtornyok.
Szentendre sajátosan mediterrán városképe a törökök kiűzése után 1690-ben, III. Csernojevics Arzén pátriárka vezetésével ideérkező szerb, dalmát és görög telepeseknek köszönhető, ugyanakkor a város történelme sokkal régebbre nyúlik vissza, már az őskortól lakott hely volt.
