Az erdőgazdálkodás évszázadai során az őserdők szinte teljesen megsemmisültek Európában. Mivel a száz-százhúsz év körüli fák – tölgyek esetén körülbelül 150 év – ipari szempontból már gyakran veszítenek értékükből, az általános gyakorlat szerint ennél idősebb fákból álló erdőket csak kivételesen őriznek meg azok tulajdonosai, kezelői.
Európa nagy részén ezért nem találunk olyan tájat – a védett területeket is beleértve – ahol száz évesnél idősebb erdőkből sok lenne. A százötven éves állomány pedig olyan ritka, mint a fehér holló.
Pedig természetvédelmi szempontból az erdő ekkortól kezd lassan, fokozatosan egyre értékesebb élőhelyek rendszerévé válni
Magyarországon mintegy százhúszezer hektár százéves vagy annál idősebb erdő található. Százhúsz éves erdőből már csak negyedannyi van, százötvenesből pedig alig párezer hektár.
A legtöbb százéves vagy annál idősebb erdő főfafaja a tölgy. Négy tölgyfaj – a kocsánytalan, a kocsányos, a cser- és a molyhos tölgy – jellemzi ezeket. Összesen mintegy hetvenezer hektárt borít az országban idős tölgyállomány a síkságoktól az alacsonyabb hegyvidékekig.
Hol találkozhatunk százéves erdőkkel?
Az idősebb erdők fele a nagyobb védett területekhez – például nemzeti parkokhoz vagy tájvédelmi körzetekhez kapcsolódik.
- A Duna-Ipoly és a Bükki Nemzeti Park egyenként több mint tízezer hektár százévesnél idősebb erdővel rendelkezik.
- Négy-ötezer hektár található a Zemplénben, a Vértesben és a Mecsekben
- Két-háromezer hektárnyi idős erdő pompázik a Budai-hegységben, az Őrségben, a Mátrában és a Bakonyban.
- Sok kisebb, néhány száz vagy néhány tízhektáros darabka pedig szétszórtan, az ország más védett területein található.
Az egyetlen valódi őserdő
A százéves erdők nagy részében hagyományos – ún. vágásos üzemmódú – erdőgazdálkodás folyik. Vagyis a megszokott vágáskorokat figyelembe véve egy-két évtizeden belül kitermelés vár rájuk. Ezzel azonban megszűnnek létezni, mint különlegesen gazdag élőhely. Újabb száz esztendő kell ahhoz, hogy a korábban említett mikroélőhelyek, szerkezeti elemek ismét kialakuljanak, és vele együtt visszatérjenek az érzékenyebb, speciálisabb igényű fajok is.
Harmincezer hektárnyi olyan százéves erdő van ugyanakkor, ami nem szolgál faanyagtermelést.
Ide tartozik többek között néhány különleges erdőrezervátum is, amelyeket régóta érintetlen, nagyon idős erdők területén jelöltek ki. Ezek olyan állományok, sokszor főúri vadászterületek maradványai, melyek közül nyolc – például a Kékes, a Szalafői őserdő vagy a Kunpeszéri Tilos erdő – európai szinten is figyelemre méltó, az eredeti őserdőszerű állapotokat tükrözi.
A hazai őserdőszerű állományok közül azonban egyedül a Kékes tekinthető valódi őserdőnek.
Bár Magyarországon a szűk területre visszaszorult és még egybefüggő, a Kékestető környékén fekvő őserdő utolsó fáit az 1970-es évek elején kivágták, a szerencsének és a későbbi szigorú természetvédelmi intézkedéseknek köszönhető, hogy a Mátra északi oldalában hírmondóként fennmaradt a kékestetői őserdő egykori nyúlványa.
Hazánk utolsó őserdeje az 1993-ban létrehozott Erdőrezervátum Program részeként a 2000-től fokozott természetvédelmi oltalom alatt álló és az Észak-Mátra festőien szép környezetében fekvő Csörgővölgyi Erdőrezervátum.
A mintegy 135 hektáros területen szigorúan tilos bármilyen emberi beavatkozás, beleértve ebbe még az elkorhadt és kidőlt fák eltávolítását is. A rezervátum magterülete 53 hektárt, a védőzóna pedig 82 hektárt tesz ki.
Egyértelmű, hogy az idős erdők vadonokra hajazó tulajdonságai természetvédelmi szempontból igen fontosak. Különösen az olyan tájban jelentenek az erdei élővilág számára végső menedéket, ahol eleve kevés az erdő.
Védett területeken – különösen a nemzeti parkok magterületein – növelni kellene az érintetlen, korosodó erdők arányát. Ám fiatalabb erdőkben is el lehet kezdeni a természetes erdőszerkezet kialakítását, segítve ezzel a természetnek, hogy az élővilág túlélését ne csak az itt-ott megmaradt öreg erdők biztosítsák.
Az erdőket fenyegető veszélyek – köztük a klímaváltozás – szorításában kulcsszerepet kap az erdei életközösség valamennyi elemének megóvása, amely a megfelelő erdőgazdálkodási, erdőkezelési módszerek kialakításával kezdődik. A projekt keretében ezen dolgoznak a résztvevő szervezetek.
