A matyóság a Magyarország északkeleti részén fekvő Mezőkövesd városának és környékének magyar lakosságát foglalja magában.
A magyar nemzeti kultúra megformálódásának időszakában (19–20. század fordulója) a matyó népművészet a reprezentatív magyarságkép egyik megjelenítőjeként vált közismertté. Amikor elhangzik a szólásmondás – te sem vagy egy matyóhímzés! – egyértelműen a matyó népművészet dicsérete bújik meg a háttérben – a másik külsejének esetleges kritikája mellett.
A matyó hímzés 2012-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, míg a matyó népművészet – mint egy hagyományos közösség hímzéskultúrája – 2013-ban bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.
A tarka, szabadrajzú, térkitöltő matyó hímzést lakástextileken, valamint vászon és bőr viseletükön egyaránt alkalmaznak. A számtalan motívum között legjellegzetesebb a matyó rózsa. A színes virágminta az önálló művészeti ággá váló bútorfestésben is főszerepet kap.
A leghíresebb “íróasszony” Kis Jankó Bori volt, ő alkotta meg a rózsa legtöbb variációját. Emlékére háromévente hímzőversenyt rendeznek, ám a matyók évente jelentkeznek turistacsalogató eseménnyel, így a hagyományőrző forgataggal, matyó folklórfesztivál, matyó húsvéttal és a matyó rózsa ünnepével is. Ezeken az alkalmakon a karakteres matyó népviseletet szívesen felöltik a különböző helyi közösségek tagjai.
A matyó népi műveltség összetevői – népművészet, vallási hagyomány, a jeles napok és a rítusok világa, hagyományos kézműves tevékenységek, tánc-, népdal-, népzenei- és szövegfolklór, népnyelv – ma is élő elemei a közösség kultúrájának. A matyó hagyomány nem változatlan örökség, annak tartalmát az itt élők mindig újra fogalmazzák, s az egymást váltó generációk ebből merítenek önazonosságuk megerősítéséhez.
